A könyvtár minden kedden a nagyszünetben(10:25 - 10:40) zárva tart.

A könyvtárunk online katalógusa segítségével megtudható, hogy a keresett könyv megvan-e könyvtárunkban, és éppen kölcsönözhető-e.


Könyves kuckó

Beharangozó

Szeretsz olvasni? Igen? Nem? Ha igen, azért olvasd el, amit írok, ha nem, akkor azért, hátha kedvet kapsz az olvasáshoz, a könyvekhez!

Nagy valószínűséggel mindenki utálja az iskolában azt, hogy le kell adnia a mobilját, az okosóráját, a tabletjét, stb. Számotokra nem lehet könnyű megérteni, hogy miért hoztak ilyen rendelkezést az oktatás irányítói. Viszont ha odafigyelünk arra, ami körülöttünk a nagyvilágban és bennünk, az emberi személyiségben történik, akkor talán megértjük, mi lehetett a motiváció. Utánanézhetünk: mit jelent a digitális bennszülött kifejezés, amit a ti korosztályotokkal kapcsolatban használnak a kutatók, és hogy milyen magatartásminták jellemeznek benneteket. Hogy miért mondják, máshogy van „huzalozva az agyatok”, mint a nálatok idősebbeké. Számok, kutatások bizonyítják, hogy az okostelefon gyakran ugyanolyan függőséget alakít ki, mint a drog vagy alkohol. Hogy a ma generációja vizuális kultúrán, gyors információkon, villódzó képeken nőtt fel, és hogy számukra a hosszabb ideig tartó koncentráció kínszenvedés, és ezért a tanár ne is bosszankodjon, ha 15 perc után már nem tudja lekötni a tanulók figyelmét. Kikről beszélünk? Rólunk, rólatok. Mi most nézzük azt, aminek örülni lehet! Hogy ez a rendelkezés alkalmat ad arra, hogy újra többször találkozzatok majd a hagyományos könyvvel, a lassú, értő, elmélyült olvasással. Valószínűleg lesz olyan, akinek ez már ismerős élmény, és lesz, akinek ez egészen új dolog.

Ez a rovat többek között azért is született, hogy megmutassa: a hagyományos könyv, a lapozható, forgatható oldalak olyan világot zárnak magukba, amelynek megvan a maga varázsa. És ezt a világot te teremted meg, általad kel életre. Működhet a fantáziád, szárnyalhat a képzeleted, hiszen senki nem szabhatja meg, hogy milyen Romeót, milyen Harry Pottert vagy éppen milyen Kardos Júliát, Katnisst vagy Peetát alkotsz meg a leírások alapján. Ja, hogy te már ezeket ismered? Nem, általában azt ismered, akit a filmrendező, vagy ritkábban a színházi rendező elképzelt magának. Gyakran észre sem veszed, hogy mások gondolkoznak helyetted, másvalakinek a világában vagy otthonos. Hogy hol van a tiéd? Azt csak akkor tudod meg, ha magad is elolvasod az írott műveket, és kialakítod a saját elképzeléseidet, ha mérlegre teszed a szereplőket és megvizsgálod a hozzájuk fűződő viszonyodat is. Utálom, és miért is? Rokonszenves, de mi miatt? Izgalmas valami, vagy éppen „hótt” unalmas? Rád van bízva.

Az olvasásban éppen az a jó, hogy bárkinek lehet véleménye arról, amit olvas. Az író és te, ketten vagytok, akik alkottok. Beszélgetni, élményeket és gondolatokat cserélni egy olvasott műről azonban csak úgy lehet, ha te is kialakítottad az olvasás által saját véleményedet.

Mire tudlak biztatni hát? Lépj be az én világomba! Nézd meg, hogy nekem mi jut eszembe egy-egy könyvről, majd olvasd el magad is, hogy beszélgethessünk róla!

Havonta jelentkezem majd egy-egy szubjektív könyvajánlóval, és annak örülnék legjobban, ha egy idő után csatlakoznának mások is, hogy ők is meginvitáljanak a saját könyves világukba.

Szentkuti Károlyné

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak

Kedveled a sci-fiket? És mit szólnál egy olyanhoz, amelyet 1966-ban írtak, és amelyről bebizonyosodott, hogy a benne szereplő tudományos-fantasztikus ötlet azóta is napjaink kísérleteinek része. Vagyis korántsem képtelenség. Bár persze nem egészen úgy, és nem egészen azt kutatják a mai tudósok, mint amit valaha a pszichológus-újságíró-író Daniel Keyes megírt.

Az emberi agy működése és az emberi intelligencia ma is az egyik leginkább rejtélyes dolog. Magyarországon évek óta létezik az emberi agykéreg működésével foglalkozó kutatócsoport, amelynek szenzációs felfedezésekkel sikerült gazdagítania a világot. Világhírű agykutatónk, dr. Freund Tamás és társai írták le, hogy milyen fontos szerepe van a tanulásban, a kreativitásban az emberi érzelmeknek, a belső motivációnak. Vagy mit szóljunk ahhoz a hírhez, amelyet Elon Musk, a különc milliárdos osztott meg ez év augusztusában: beültettek egy mikrochipet egy emberi agyba; a páciens már lábadozik a műtét után. Elon Musk célja az emberi agy és a mesterséges intelligencia összekapcsolása.

Ez foglalkoztatta 1960 körül az akkoriban képregény írásból élő Keyest is. Az ötlet, amelyben egy tanulási nehézségekkel küzdő fiatal férfit megműtenek azért, hogy javítsák szellemi képességeit, először novella formában öltött testet. Később terebélyesedett regénnyé.

A főhős, Charlie Gordon a szellemileg visszamaradt felnőtt tanulók közül – fiatal tanítónője szerint - a legmotiváltabb. Ezért választják ki a kísérletre, amelynek során egy fehér egérrel, Algernonnal kell versenyeznie. A regény a férfi szellemi-lelki fejlődését követi végig úgy, hogy Charlie előmeneteli jelentéseit mutatja be. Ezek a beszámolók adják a regény szerkezetét, mintha egy modern levélregényt olvasnánk. Hasonlít a levélregényre abban is, hogy az írónak elsősorban a belső világ ábrázolása a fontos.

Vajon sikerül-e Charlie-ból, a pékségben dolgozó fiúból, aki folyton tréfák céltáblája bugyuta viselkedése miatt, zsenit nevelni egy operáció után? Megváltozik-e a személyisége valakinek azáltal, hogy először csak átlagos intelligenciájú, majd később a tudósoknál is sokkal okosabb lesz? Az érzelmi fejlődése követi-e tudása bővülését? Nem marad-e belül éppoly éretlen személyiség, mint valaha volt 8 éves korában, ahol megrekedt az őt ért keserű élmények hatására?

A regény persze nemcsak amiatt érdekes, ahogy a rokonszenves fiatalember sorsát bemutatja, hanem azért is, mert olyan etikai kérdéseket is fölvet, amelyek ma is rendkívül aktuálisak. Játszhat-e istent az ember? Hol húzódik a határa az engedélyezett emberkísérleteknek? Meddig avatkozhat be a tudóstársadalom, bármely jó szándékkal, az emberi életbe?

Hasonló kérdéseket egy jóval korábban írt regény is boncolgatott. Mary Shelley Frankenstein című írása a romantika korában született. A főhős ott egy orvos, aki holttestek darabjaiból alkotja meg teremtményét, ez a lény aztán magánya és szeretet nélküli élete miatt szörnnyé válik.

Vajon milyenné leszünk mi néhány évtized, évszázad múlva? Lesz-e még ember a mai értelemben? Elon Musk ugyanis azzal érvel saját kísérletei mellett, hogy a mesterséges intelligencia le fogja győzni az embert, ha az nem lép időben. Igaz lehet ez? Érdemes elgondolkodni mindezen egy jó könyv mellett. A Virágot Algernonnnak éppen alkalmas erre.

Natasha Solomons: A Tyneford-ház

Mindig érdekelt, hogy egy regényben mennyi a valóság és mennyi az írói fantázia. Ezért szívesen böngészem át, ha az író megjegyzéseket fűz saját művéhez, ill. beszámol arról, hogy mi inspirálta a regénye megírására. De meghökkentő volt arról olvasnom, hogy a 2. világháború idején egy falu lakói a templom kapujára írt üzenetben kérik meg a házaikat elrekviráló katonákat, hogy bánjanak szépen a tulajdonaikkkal, addig is, míg ők visszatérhetnek. Naivitás! – gondoltam, háborúban az udvariasság és a jóakarat a legritkább esetben talál viszonzásra. Natasha Solomonst azonban ez a felirat késztette töprengésre, és teremtett köré regényt.

A műben megjelenő másik élmény már saját családjának történetéből fakad. Egy elkényeztetett és szeleburdi fiatal bécsi lány találkozik a valósággal: zsidóként el kell hagynia szülőföldjét és családját, hogy Angliában, egy nemesi kúriában szobalányként vízumhoz és így menedékhez juthasson. „Babszem” - ahogy opera-énekesnő édesanyja és regényíró apja becézi -, védett és kellemes életéből egy teljesen másfajta környezetbe kerül. Nemcsak a kemény munka lesz újdonság számára, hanem a tengerparti zord táj, a szigorú angol hagyományok és a teljes mértékben megváltozott társadalmi helyzete is. Kezdetben gyerekesen lázad, azután egyre inkább felfogja helyzetének súlyát.

Az írónő nemcsak a vidéki tájat, annak lakóit és az angol arisztokrácia életmódját ábrázolja atmoszférateremtő erővel, hanem finom érzékenységgel rajzolja meg a főhős, Elise Landau alakját is. Azt a folyamatot állítja középpontba, ahogy a tapasztalatlan, naiv és éretlen csitriből másokért is áldozatot hozni kész, felnőtt nő válik. A regény az ő regénye, szerelmeinek, keserű csalódásainak, az életét átszövő tragédiáknak a lenyomata. Natasha Solomons mértékkel adagol, nem érezzük művét sem könnyes-csöpögősnek, sem olcsón hatásvadásznak.

Az egész regényen végigvonul a zene motívuma, és ahogy a zenében többféle szólam olvad össze, hogy végül megszülessen a harmónia, így ebben az alkotásban is együtt van a remény és reménytelenség szólama. Elise találkozik a Cambridge-ből hazatérő fiatal Kittel, kapcsolatuk fellazítja az addigi merev hagyományokat, a fiú fittyet hány a szokásjogra, feleségül akarja venni a lányt származása, alárendelt helyzete ellenére. Ám közbeszól a háború…

Az írónő azt is bemutatja, hogy a lányt alkalmazó Mr. Rivers, az angol gentleman mintaképe miként éli meg örököse és egyben udvarháza elvesztését, hogyan változik meg az ő személyisége is; és miként kapaszkodik végül a két, mély szomorúságokat átélt ember egymásba, hogy életben való hitük végül diadalmaskodjon a halálon és pusztuláson.

Szelíd líraiság, humor, elégikus hangulat, irónia, és elnéző szeretet egyszerre van jelen a műben. Remekbe szabottak a mellékalakok is: a házvezetőnő, a komornyik, a falubeli halászok élete reális vonásokkal és emberi esendőségüket bemutató derűvel megrajzolt.

Ha kedved támad tartalmasan eltölteni egy hétvégét, akkor ajánlom figyelmedbe ezt a regényt!

Én azért is kedvelem ezt a művet, mert egyfajta regény a regényről. Elgondolkoztat, hogy léteznek-e párhuzamos valóságok/világok. Az egyes szám, első személyben mesélő Elise (aki végül Alice lesz) többször utal arra, hogy nem egyetlen történet van, hogy ugyanazt más-más módon éljük meg, és az író előjoga, hogy képzelete segítségével átalakítsa a valóságot. Rajta múlik, hogy milyen történet kerekedik ki a keze alól. Sokszor jó lenne hinni, hogy a rekviráló katonákat megállítja egy szelíd hangú kérés! Jó lenne hinni, hogy csak akarnunk kell, és életben maradnak a szeretteink! Jó lenne hinni, hogy az értékek megőrizhetők és áthagyományozhatók még a gyermekeinkre is! De az önáltatás nem vezet sehova. Szembe kell néznünk azzal is, ha az élet nem olyan, amilyennek álmainkban elképzeljük!