Küldetésünk:

Diákjainknak - képességeik szerint - a magyarság és európaiság értékeit közvetítő korszerű tudást és emberi mintát adni.

Kedves Látogató!

A Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium és Kollégium közössége nevében szeretettel és tisztelettel köszöntöm.

Intézményünk, mint a szigetközi régió meghatározó intézménye a tanítás és a tanulás minőségét állítja tevékenysége középpontjába. Tanulóinkat a tőlük elvárható legjobb teljesítményre ösztönözzük, nagy többségüket a felsőfokú továbbtanulásra készítjük fel.

Valljuk, hogy az elméleti ismeretek és a gyakorlati képességek egyensúlya a biztosítéka egy olyan alapos, értékálló tudásnak, amely tanítványaink későbbi boldogulását a legjobban segíti.

Arra törekszünk, hogy a gyerekek optimális személyiségfejlődését szolgáló, esélyegyenlőségen alapuló képzési rendszerünket folyamatosan jobbítsuk. A tanulmányi munkán túl nevelési rendszerünk változatos tevékenységeivel kívánjuk segíteni diákjainkat a felnőtt életükre való felkészülésben.

Közös munkánk csak úgy lehet eredményes, ha a diákok, a szülők és a pedagógusok együttműködve, közös erkölcsi alapvetéssel, mindannyiunk megelégedésére élnek és munkálkodnak.

Honlapunkon jó böngészést, eredményes tájékozódást kívánunk!

Veres Mária
intézményvezető

fooldal

Események a kollégiumban

Iskolánk széles képzési kínálattal és sokféle többlettanulási lehetőséggel várja a főként felsőfokú tanulmányokra készülő diákokat. Úgy alakítottuk ki osztálytípusainkat, hogy azok lehetőséget adjanak az egyéni képességek és az érdeklődés szerinti választásra.

Iskolánk széles képzési kínálattal és sokféle többlettanulási lehetőséggel várja a főként felsőfokú tanulmányokra készülő diákokat. Úgy alakítottuk ki osztálytípusainkat, hogy azok lehetőséget adjanak az égyéni képességek és az érdeklődés szerinti választásra. A tanítványaink optimális személyiségfejlődését szolgáló képzési rendszer folyamatos jobbítására törekszünk.

I. Négy évfolyamos általános kerettanterv alapján működő képzéseink

1. Angol nyelvi emelt szintű képzés

2. Magyar-német két tanítási nyelvű képzés

3. Természettudományos profilú emelt szintű képzés

II. Négy évfolyamos köznevelési típusú sportiskolai kerettanterv alapján működő gimnáziumi képzés

III. Öt évfolyamos gimnáziumi képzés: angol nyelvi előkészítő + négyéves gimnáziumi képzés

IV. Hat évfolyamos gimnáziumi képzés

1. Emelt szintű matetatikaoktasás

2. Emelt szintű német nyelvi oktatás