Tanulói tájékoztató
Kedves Érdeklődő!
Szeretettel köszöntjük a Digitális Középiskola - az interneten szervezett iskola tájékozatója alkalmából.
A digitális középiskola elsősorban azon felnőttek számára kínál érettségire felkészítő gimnáziumi képzést, akiknek munkájukhoz vagy tanulmányaikhoz szükségük van érettségire, de nappali oktatásban már nem vehetnek részt vagy nem tudják megoldani a rendszeres iskolalátogatást.
A digitális középiskola vegyes oktatást kínál esti munkarend szerint. Ez azt jelenti, hogy kötelező óráinak kb. egyharmadában hagyományos órarend szerinti órái lesznek a kijelölt tanteremben, a többi órát azonban saját időbeosztása szerint az interneten elérhető virtuális iskolában kell töltenie.
A virtuális iskolában megtalálja a tananyagot - önálló tanulásra alkalmas elektronikus tankönyveket -, kapcsolatot tarthat tutoraival - azaz tanáraival - és osztálytársaival, valamint visszajelzést kap tanulmányairól.
A távtanulás, online tanulás más, mint a hagyományos, ezért érdemes megvizsgálnia, mennyire felel meg Önnek ez a módszer. Ha úgy találja, hogy nem igazán Önre szabták, de más lehetősége nincs, gondolja végig, hajlandó-e fejleszteni a hiányzó képességeket, illetve milyen segítséget kér ehhez az iskolájától. Ha úgy találja, nem igazán Önre szabták, de a szükséges képességek Ön szerint fontosak a boldogulásához, kérje iskolája segítségét, hogy fejlessze azokat és sikeresen el tudja végezni a képzést. Ha pedig Önre szabták, nincs más dolga "csak" a tanulás, amihez minden esetben sok sikert kívánunk.
Apertus Közalapítvány
Az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósuló TÁMOP 3.2.1 Új tanulási formák és rendszerek "A" komponens, Digitális Középiskola kiemelt projekt megvalósítója.
Figyelem!
Mielőtt továbbhalad a következő lapra, ellenőrizze, hogy megjelent-e egy sárga információs sáv a képernyő felső részében! Ha igen, olvassa el, és a sávra kattintás után engedélyezze az aktív vezérlők futtatását!